Isten prófétákat támasztott népének, végül pedig saját Fiát küldte. Küldöttei tanításának hitelességét csodaje-lekkel igazolta.
KEZDŐÉNEK Zsolt 105, 47 Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, és gyűjts egybe a pogányok közül, hogy szent nevedet magasztaljuk és dicséreted legyen dicsekvésünk.
OLVASMÁNY MTörv 18, 15–20 A próféták Isten üzenetét közvetítették a népnek. Azt mondták, amit Isten rájuk bízott. A népnek ezért hallgatnia kellett szavukra.
VÁLASZOS ZSOLTÁR 94. Zsoltár Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * „Népem, ne légy kemény szívű.”
SZENTLECKE 1 Kor 7, 32–35 A szüzesség sokszor nagy kérdőjel, sőt botrány a világ szemében. Az evangéliumi szüzesség nem csupán azt jelenti, hogy valaki lemond a házasságról, a szexuális életről, hanem hogy egészen átadja magát Jézusnak. A szüzesség tehát nem hiány, nem valami negatívum, hanem nagy érték: szabaddá teszi az embert, hogy egészen az Úrnak szentelje életét.
ALLELUJA Mt 4, 16 A sötétségben lakó népre nagy fényesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek.
EVANGÉLIUM Mk 1, 21–28 Tanítás és tanítás között nagy különbség van. Jézusról azt mondták hallgatói. Úgy tanít, mint akinek hatalma van. Még a tisztátalan lelkek is engedelmeskedtek neki.
AZ EUCHARISZTIÁHOZ A házasok hűségüket, szeretetüket tegyék le az áldozati oltárra a kenyér és bor mellé. Akik nem élnek házasságban, azok tisztaságuk áldozatát mutassák be az Úrnak.
ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 30, 17–18 Szolgád fölé ragyogtasd fel arcodat, irgalmasságodban szabadíts meg engem. Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak, hiszen téged hívlak!
Vagy Mt 5, 3–4 Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
TESTVÉREINK, A SZENTEK Január 31-e Bosco Szent János áldozópap ünnepe. Szegény családban született 1815-ben, és saját utat járt be addig, amíg az ifjúság kiváló nevelője lett. Sokat kellett küszködnie, sokan támadták, de nagyon sok segítője is volt. A legfőbb támogatója édesanyja, Margit mama, aki a vészhelyzetekben mindig fia mellett volt. Megalapította a Szalézi Szent Ferenc, illetve Mária, a Keresztények Segítője Leányainak Társaságát. Alapelve a „megelőző módszer”, mert így lehet eredményesen nevelni. Első tanítványaiból kiváló segítők váltak, akik nemcsak a munkában, hanem az életszentségben is példaképek lettek. Az egyik legkiemelkedőbb Savio Szent Domonkos. Don Bosco Torinóban halt meg 1888-ban. Rendje (a szaléziek = SDB) és világi munkatársai szerte a világon, így hazánkban is működnek és folytatják áldásos tevékenységüket a szent alapító szándékai szerint.
Február 3-a Szent Balázs püspök és vértanú napja. A IV. században Örményországban élt, hitéért Diocletianus császár borzasztó kínzások után lefejeztette. Torokbajban és más betegségekben szoktak a hívők közbenjárásáért fohászkodni. A „Balázs-áldás” szentelmény, amely az egészségünkért való imádkozáshoz hozzáadja az Egyház és a közbenjáró Szent érdemeinek támogatását.
URUNK BEMUTATÁSA Gyertyaszentelő Boldogasszony Az ószövetségi törvény előírása szerint a negyvenedik napon a gyermek Jézust fölvitték szülei a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak, és áldozatot ajánljanak fel. Ő ezáltal látszólag csupán az ószövetségi törvényt teljesítette, voltaképpen azonban hívő népével találkozott. Az agg Simeon és Anna prófétaasszony a Szentlélek indítására a templomba mentek, és felismerték a gyermek Jézusban a világ Megváltóját. Február 2-án, csütörtökön, aki teheti, vegyen részt szentmisén és a gyertyaszentelésen; ha lehet, menjünk el az Úr házába. Találkozni fogunk Jézussal, az Igazság Napjával, a világ Világosságával, akiből az örök világosság sugárzik, és felismerjük őt a kenyértörésben.
120 ÉVE SZÜLETETT MINDSZENTY JÓZSEF BÍBOROS 1892. MÁRCIUS 29. – 1975. MÁJUS 6. Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének százhuszadik évfordulója alkalmából számos egyházi ünnepségre és megemlékezésre kerül sor országszerte és a határon túl is 2012-ben. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottsága a jubileum kapcsán körlevelet adott ki: Isten szolgája, Mindszenty József bíboros százhúsz éve, 1892. március 29-én született. Mindenki elismeri, hogy bátor, szókimondó, sőt – mint VI. Pál pápa mondta róla halála után – rettenthetetlen volt. Nagyon szerette Egyházát és hazáját. Védte népét, védte a hitet, az emberséget egy olyan korban, amikor elemi történelmi erők pusztították az országot és a világot. A földi hatalmak mércéjével mérve gyenge volt, de az igazság ereje sugárzott belőle. Ezért féltek tőle. Alakja, tisztelete ma is lelkünk mélyét érinti. Boldoggá avatási ügye Rómában folyik évek óta. 2006-ban Püspöki Karunk is belépett a perbe: mi magunk is hivatalosan kérjük boldoggá és szentté avatását. Azért tesszük ezt, mert szentnek tartjuk őt. Milyen lélekkel emlékezünk rá most, születésének 120. évfordulóján? Nem láthatunk benne pusztán politikust. Bár sok megnyilatkozása olyan kérdésekről szólt, amelyeket előtérbe állított a politika, személyes állásfoglalásai mégis katolikus hitéből fakadtak. Amikor felemelte szavát a rasszizmus és a zsidóüldözés ellen, amikor – egyesek szerint naivul, de prófétai módon – azt követelte, hogy a nácik és a nyilasok adják fel harc nélkül a Dunántúlt, és ne folytassák az értelmetlen pusztítást, akkor nem taktikázott. Egész életére jellemző volt, hogy politikai rendszertől függetlenül rendíthetetlenül kitartott az igazság mellett. Isten képmását, az embert védte, az emberi életet, a „Ne ölj!” parancsának örök igazságát. Amikor a háború után a svábok kitelepítése ellen és a Csehszlovákiából elűzött magyarok érdekében szólt, ugyanez a hívő meggyőződés vezette. Népéért és Egyházáért aggódott, amikor ellenállt a sztálinista diktatúra vallást és kultúrát pusztító nyomásának. Személye jelképpé magasodott: a magyar katolikus közösség és az egész megkínzott és elnyomott magyar nép jelképévé. Mindszenty bíborost a börtönben lélektanilag és fizikailag is meg akarták törni. Kegyetlenség és főleg keserű tévedés lenne azon megütközni, hogy hosszas kínzás után – még elítélése előtt – maga is elhitte: ki akarják szabadítani őt. Akkor és ott ez puszta lejáratási kísérlet volt. 1956-ban azonban tényleg kiszabadították. Érte jöttek. Nem maga akarta elhagyni a fogságot. Ugyancsak a lényeget tévesztenénk szem elől, ha csak azt kérdeznénk, mennyire reálisan látta a politikai helyzetet annyi év elszigeteltség után. A mélyebb történelmi igazságot, az isteni gondviselés és a valóság rendíthetetlen erejét nagyon is élesen látta. Születésére emlékezve hajoljunk meg nagysága előtt. Akkor lesz hozzá méltó az ünneplésünk, ha ma is tiszteljük történelmünk teljes igazságát, ha Krisztus fényében szemléljük az embert és a világot. Ha nem egy-egy érdekcsoport elfogultságával, hanem a mindenkit elfogadni és mindenkivel kiengesztelődni kész szeretet bátorságával nézzük múltunkat és jelenünket. Ha hitünk elszántságával utasítunk el minden rasszizmust és nemzetiségi gyűlölködést. Ha úgy szeretjük népünket, hogy közben mindenki másban is megbecsüljük Isten képmását és a Teremtő kultúrákat alkotó bölcsességét. Mindszenty bíborosról szokás néha úgy is beszélni – ismét csak politikai szintre szállítva le alakját –, hogy élesen szembeállítják őt a katolikus világegyház és a magyarországi egyház többi vezetőjével. Pedig ő elsősorban hívő ember volt. Látta a többi püspökök, papok, szerzetesek, világiak szenvedését és helytállását. Tudott szeretettel és megértéssel szólni azokról is, akiket megtört az üldözés. Szent Péter utóda iránt pedig mindig engedelmes volt. Akkor is, amikor ez lelkileg nehezére esett. József bíboros sírján Esztergomban ez olvasható: „Devictus vincit” – legyőzetve győz. Legyen az isteni igazság, amit életében szolgálni akart, ma is éltető erő, lelki megújulás, megbékélés és bizalom forrása mindannyiunk számára! Egyházi ünnepségek és megemlékezések az idei évforduló kapcsán: – teológiai kongresszus Mindszenty bíboros életszentségéről: Mindszenty József és kortársai: vértanú és hitvalló püspökeink – 2012. március 31. 10.30: hálaadó szentmise a szombathelyi székesegyházban. Főcelebráns: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek. Koncelebrálnak: Veres András szombathelyi püspök és a Püspöki Kar tagjai – 2012. május 5. 10.30: szentmise és országos könyörgő imádság Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért az esztergomi bazilikában. Felkért szónok: Carlo Caffarra bolognai bíboros érsek. Koncelebrálnak a Püspöki Kar tagjai – kiállítás Bécsben Mindszenty József bíboros életéről
Az MKPK Állandó Tanácsa: Erdő Péter bíboros, Ternyák Csaba érsek, Bábel Balázs érsek, Veres András püspök Budapest, 2012. január
IMÁDSÁG HAZÁNKÉRT Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk! Színed elé járulunk, Benned bízva és Hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért. Már nem szabadságharcot folytatunk, élethalál küzdelem a tét. Dávid és Góliát. Dávid szembe mert szállni Góliáttal és győzött, mert Te, Urunk, vele voltál. Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy számíthatunk a Te segítségedre. Hálásak vagyunk, hogy erős, állhatatos, kipróbált hitű vezetőket adtál nemzetünknek. Segítsd őket, segíts minket Szentlelked erejével, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
AZ IDOMÍTOTT TÍZPARANCS A tízparancsolatot minden ember megtartja, csak nem mindegy, milyen főparancshoz igazítva. Ha nem a szeretet Istenéhez, hanem valamilyen pótistenhez alakítja, abból nagy kár származik. Sőt, az ilyen ember még másokat is félre tud vezetni, mert úgy tűnik, mintha minden parancsot megtartana, csak mindegyiken mást ért. Mindent vall, de mindennek más tartalmat ad. Olyan tartalmat, amelyet kénye-kedve szerint jónak lát. S az ilyen emberrel a jogrendszer se tud vele mit kezdeni, mert a jog nem fedi le az emberi élet egészét. Jézus megkedvelte a gazdag ifjút, de bánkódott, hogy nem adja oda mindenét a rászorulóknak. Jézus minden modern gazdag ifjút megszólít. Lehet, hogy általunk? Merjünk hiteles krisztusi életet élni, mert ha vonakodó keresztények vagyunk, azzal táptalajt adunk az öntelt embereknek. Sánta János
Kitartóan imádkozzunk Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért!
|