|
2010 július 28., szerda 22:15 |
|
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját. - Úgy értem, - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak egy...? - Persze, hogy van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok. |
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok. Egy másik nő is hasonló helyzetbe került a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó". - Mi a foglalkozása? - kérdezte. - Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.- jött a válasz. A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett, mint aki rosszul hall.
A nő megismételte lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal nézte, amint a kijelentéseket fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta. - Megkérdezhetem, - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - Pontosan mit csinál ezen a területen? Hűvösen, minden izgatottság nélkül válaszolt az ügyfél: - Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen, (a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier, és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.'' A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványt, felállt és személyesen kísérte az ügyfelet az ajtóhoz. Haza érve az anya, amint ráhajtot a kocsifelhajtóra, a csodálatos új karrierjében elmerülve, szaladtak elé a laborasszisztensei: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallani lehetett a gyermekfejlődési programuk új kísérleti modelljét (a 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy érezte, csapást mért a bürokráciára! Úgy tűnt fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''. Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón." |