| Egy ember, aki semmi szépet és jót nem szívesen látott, megpillantott egy oázisban egy szép fiatal pálmát. Vett hát egy követ, és rátette a koronájára. Majd egy gonosz vigyorral továbbállt. A kis pálma megpróbálta a követ ledobni magáról. Megrázta magát többször is, majd mélyen meghajolt, de hiába. A követ nem tudta a koronájáról levetni. Erre egyre mélyebbre eresztette a gyökereit, míg gyökerei egy vízeret találtak. Ez a mélyről jövő életadó erő és a magasból ráhulló napsugár hatalmas pálmává növesztették. |
 |
Törzse megvastagodott, az ágai pedig megerősödtek. Amikor évek múlva az az ember ismét arra járt és kereste a kis törpe pálmát, helyette meglátta az oázis legnagyobb, legerősebb pálmáját. A magasban a koronájában még mindig ott volt a nagy kő. A pálma meglátta az embert, és megszólalt: „Köszönetet kell mondanom neked, mert a kő, amit rám tettél, az tett ilyen erőssé.”
Egy erdei séta alkalmával az volt az érzésem, mintha embertömegben járnék. Minden fában az élettel találkoztam. Minden fának saját élettörténete volt. Minden fa más és másról mesélt nekem.
|
Mindenek előtt a fák gyökereire esett tekintetem.
Ezek a gyökerek a saját gyökereimre emlékeztettek. Gyökereimre, amelyek életem első éveiben alakítottak, formáltak és annyi maradandó nyomot hagytak bennem. |
Gyökereimet nem tudom – és nem is akarom – kicserélni. Azok mindig is önazonosságom meghatározó részei maradnak. Azok mindig és mindenhova elkísérnek engem...
A gyökerek ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy minden fának rejtett élete van, amely nem a felszínen, hanem a felszín alatt játszódik. Nem egyszer szép, látszólag hibátlan fákat dönt ki mellőlem az élet vihara, mert nem engedte mélyre gyökereit... Máskor szemre jelentéktelen fák a legnagyobb viharokkal is dacolnak...
Végül a fa nem a szép idő által nyeri el tartását, hanem a szél és az orkán által, amelyek arra ösztönzik őt, hogy egyre mélyebbre eressze gyökereit. Csak és csakis a viharok által lesz a fának tartása és szilárdsága...
Istenem, milyen különös: Érettség, kiforrottság, tartás soha nem lehet ellenállás, kihívás és szenvedések nélkül.
Milyen igaz ez az életben is!
Adja Isten, hogy egyszer megértsük ezt!
Stuttgart, 2011-10-29.
Imre atya
|
