|
2011 december 27., kedd 13:42 |
Egy régi orosz legenda úgy tudja, hogy egy öreg anyó a város széli apró kis házában éppen lefekvéshez készülődött, amikor a hideg téli éjszakában hirtelen az ajtón erősen kopogtak. Kelletlenül odament, kis rést nyitott rajta és kinézett. Az ajtó előtt pásztorok álltak. Kucsmájukat befújta a hó, arcukat pirosra cserzette a szél, szakállukon pedig apró kis jégcsapok csillogtak. „Gyere, anyó,” – kezdték kórusban, „mert egy királyi gyermek született itt a közeledben. Gyere velünk, hiszen te értesz a gyermekekhez, mi nem.”
Az anyó azonban tagadóan megrázta a fejét. A szobája és az ágya meleget ígért, míg odakint süvített a hideg téli szél. „Majd holnap” – mondta nyersen. „Várjatok holnapig.” Azzal bereteszelte az ajtót.
A pásztorok szótlanul megfordultak és a talpuk alatt ropogó hóban továbbálltak.
Az anyó pedig békésen lefeküdt.
Hirtelen ismét kopogtak az ajtaján.
„Ki lehet az”, dünnyögte mérgesen. Mivel azonban a kopogás nem akart alábbhagyni, kiszállt a meleg ágyból, lámpát gyújtott, és újfent kinyitotta az ajtót.
Hát ismét a pásztorok kopogtak. Kezükben kis kosárka. „Anyó, adj valami ételt, a gyermek szüleinek nincs mit enniük. Hadd vigyünk nekik valami harapnivalót, hogy erőre kapjanak. Különösen az anya nagyon gyenge. Alig van tejecskéje...”
„Majd holnap”, ripakodott rájuk az anyó. „Várjatok holnapig!”
Majd becsapta az ajtót és a meleg ágyába bújt.
Másnap aztán valóban szavának állt. Felöltözött ünnepi ruhájába, majd egy nagyobb tarisznyába mindent összepakolt: egy sálat az anyának, egy elefántcsont pipát az apának, meleg holmit és egy kis ezüst kanalat a gyermeknek, hogy legyen, mivel játszania, és élelmet: egy cipót, valamint egy nagy darab szalonnát. És útra kelt...
Amikor azonban megérkezett, az istálló üres volt.
Üres volt az istálló.
Teljesen üres.
A különleges ajándék...
Farkasordító hideg volt. A pásztorok melegedtek a tűznél. Még mindig ott csengett a fülükben az angyalok örömhíre: „Megszületett a Megváltótok Betlehemben!” Ahelyett azonban, hogy hanyat-homlok Betlehem felé rohantak volna, ott ültek a tűz körül, és azon tanakodtak, hogy ki maradjon közülük a nyájjal, míg ők odajárnak megnézni a Gyermeket? Hisz nem hagyhatják őrizetlenül...
Ekkor egyiküknek különleges ötlete támad:
„Az maradjon itt, akinek legkönnyebb az előkészített ajándéka” – mondta.
Azonnal előkerült a nagy mérleg.
Jött az első pásztor, kezében egy köcsög meleg tej és egy nagy darab sajt...
A második egy karoskosár zamatos almát akart vinni...
A harmadik egy nyaláb rőzsét gyűjtött, hogy tüzénél melegedhessenek az istálló vendégei...
Már csak a kisbojtár volt hátra.
Kezében egy kis lámpácskát tartott, amellyel az utat akarta megvilágítani.
A többiek már előre mosolyogtak: „Ez pihe könnyű lesz a többi ajándékokhoz képest...” – gondolták.
Ő azonban egy ugrással a nagy mérlegen termett és azt mondta. „E mellé a kis fény mellé én saját magamat akarom ajándékul vinni. Tudom, hogy az újszülött királynak olyanokra lesz szüksége, akik az Ő fényét továbbadják és továbbviszik.”
A tűz körül erre síri csend támadt.
A pásztorok elgondolkodva néztek a kis bojtárra.
Szavai egyre ott csengtek a fülükben.
Érezték, hogy a kis bojtárnak mindenképp a Gyermekhez kell mennie.
Az ő ajándéka a legszebb és a legértékesebb!
Imre atya
Stuttgart, 2011 Karácsonya |
