|
2012 február 18., szombat 22:00 |
 |
A múlt héten ismét emberek közé „merészkedtem”. Igy nevezem én azt a kalandot, amikor ismert és megszokott híveim biztos körét elhagyom… Rómában jártam egy olyan csoporttal, amelynek tagjai közül igen keveset ismertem. Mint mindig, ha nem ismerem az embereket, ezuttal is félve indultam útnak. Isten azonban újfent meglepett: csupa remek, nagyszerű emberrel töltöttem el felejthetetlen napokat. |
És miközben az Örök Város szépségeiben gyönyörködtünk, egy sereg mély, tartalmas, lelki beszélgetésben lehetett részem.
Most, így, újra itthon, eltöprengve az emlékeken, arra gondolok, hogy
vannak emberek, akik egy fedél alatt laknak,
mégsem ismerik egymást.
Együtt élnek,
anélkül, hogy egymást szeretnék.
Naponta találkoznak egymással,
de soha nem találnak egymásra.
Gyakran látják,
de soha nem ismerik fel egymást.
Sokszor beszélnek egymással,
de nem értik meg egymást.
Állandó összeköttetésben vannak egymással,
de egy életen keresztül idegenek maradnak egymás számára.
Máskor, mint ezuttal is, Rómában, épp fordítva történik:
két ember egymásra néz,
és azonnal tudja: ismerem, megértem, elfogadom!
Olyan bizalmasak egymáshoz,
mintha éveket töltöttek volna el egymással.
Ez a tiszta szív pillantása.
A tiszta szív a másikban először a jót keresi.
Ha te rám tiszta szívvel nézzel, és én rád tiszta szívvel tekintek,
akkor egymásra találunk,
akkor egymást megértjük,
akkor egymást felfedezzük,
és egymást olyannak látjuk,
amilyennek Isten teremtett és akart bennünket.
Jöjj, tekintsünk egymásra tiszta szívvel!
Stuttgart, 2012-02-18.
Imre atya |
