|
2010 augusztus 28., szombat 21:08 |
1. Ma délután 3 órától kezdődik a litánia mindkét templomba. 2. Csütörtökön az esti szentmise után megtartjuk a szokásos első csütörtöki szentségimádást. Aki teheti, kapcsolódjon be, hiszen ez életünk leghasznosabb „időtöltése”, ha szabad így fogalmaznunk. 3. Pénteken délelőtt meglátogatjuk az elsőpéntekes betegeket és időseket az Oltáriszentséggel. Délután 5 órától pedig szentgyónási lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, a fiataloknak és mindazoknak, akik a Szent Szív tiszteletére tartják az első pénteket. 4. Szombaton, Nagykárolyban, délelőtt 9 órakor kezdődik a VI. Kárpátmedencei Háló találkozó
a Szent László közösségi házban, melynek témája a hivatás. A Háló találkozó szentmiséje, itt Kaplonyban, a Szent Antal templomban délután 4 órakor kezdődik. A rendezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt a szentmisére, de az egész találkozóra is. 5. Csíksomlyói Mária neve napjára szervezett búcsúra lehet iratkozni vasárnap estig, illetve amíg betelnek a helyek az 50-es létszámú autóbuszra. A búcsúra szeptember 10-én, pénteken reggel 8-kor lesz az indulás és vasárnap a búcsús szentmise után a hazatérés, közben szombaton meglátogatják a Gyilkostót és a Békási szorost. Ára kb. 75 lej lesz.
A ministráns szolgálat beosztása a következő: Szent Antal templomban a – „Szent Antal” csoport: Grebur Máté, Juhász Jácint, Schuller Edmund, Kind Dániel, Keller Lénárd, Pink Tamás, Fscher Márk, Szerény Péter, Darabos Günter . Szent József templomban a – „Szent Péter” csoport: Streicher Gergő, Heveli Richárd, Fischer Erik, Korodi Krisztián, Vekker Dávid, Vicsocsány Szabin, Hauler Helmut.
Házassági hirdetés: 1. A Nagykárolyban lakó római katolikus Tempfli Lénárd Arnold, a Tempfli István és Risch Magdolna Borbála római katolikus szülök fia, feleségül akarja venni a Kaplonyban lakó római katolikus Cuibus Melindát, a Cuibus Ioan g. k. és Jonucz Margit római katolikus szülök leányát. Hirdetjük másodszor. 2. A Nagykárolyban lakó református Katona György, a néhai Katona Pál református és Bodonyi Mária gör. kat. szülök fia, feleségül akarja venni a Kaplonyban lakó római katolikus Poósz Bernadettet, a néhai Poósz Márton és Rés Ilona római katolikus szülök leányát. Hirdetjük másodszor. 3. A Kaplonyban Lakó római katolikus Iftinchi Szilveszter Zsolt, a néhai Iftinchi Antal és Linzenbold Erzsébet római katolikus szülök fia házastársdul akarja venni római katolikus Csobi Mária Gabrielát, a Csobi Imre római katolikus és Nagy Magdolna református szülök leányát. Hirdetjük először, mégpedig azért, hogy ha valaki házassági akadályt tudna a fiatalok között, jelentse a plébánia hivatalban.
|