 |
A Kaplonyi Katolikus Egyház Kórusa a mai formájában már három éve működik. Korábban a következő karnagyok és kántorok írányitották mint pl: Baumgartner Viktor, Nevezi Péter, Mentes Mária és Lázár József. Rendszeresen szolgálatott teljesitünk az egyházi év kisebb nagyobb ünnepein, a szertartások alkalmával. |
A kezdetekkor 35-40 tag alkotta a kórust, jelenleg is ez a létszám. A kórus jelenlegi vezetője Jónucz Alfonz.
A kórusnak lehetősége volt több alkalommal is ellátogatni és fellépni Szatmárnémetiben, Mátészalkán (Hu), Nagybányán, Becsehelyen (Hu), Rónaszéken, Petriben, Táton (Hu), és Nagykárolyban. Felejthetettlen élmény volt számunkra a Mária Rádióban való szereplés és örömmel gondolunk vissza azokra a percekre. Két alkalommal szerveztünk kórustalalkozót a Szent Antal plébániatemplomban, ahol hallhattuk a nagykárolyi Kalazanczi Szt József plébániatemplom Kórusát, Visnyai Csaba vezetésevel, a nagykárolyi Canticum Novumot, Lőrincz Szilveszter vezetésével, a mátészalkai Zenebarátok Kamarakórusát, Balogh Ferencné Viola vezetésével, a mezőfényi Gyertyaláng Kórust, Progli Éva vezetésével és a kaplonyi református gyülekezet kórusát, Kun Tibor vezetésével.
Szívesen énekeljük a külföldi nagy mesterek műveit, de szívünkhöz közelebb állnak a magyar zeneszerzők. A plebánia életében egy felemelő érzés az ünnepek alkalmával szolgálatot teljesítő kórus, ahol érezhető a kóruséneklés közösségformáló ereje és egy olyan típusú lelkesedés, ami az Istenhez szól emberek ajkáról. Kaplonyban az emberek életében előkelő helyet foglal el a zene, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a több mint száz éves rézfúvós zenekar, furulyaegyüttes és az, hogy kórusunk az elmúlt évek folyamán határon innen és túl zengte Isten dícsőségét.
| Eggyet értünk a híres festővel Caravagioval aki azt vallotta, hogy: „Abban nem vagyok bíztos hogy a Mennyországban az angyalok festenek, de biztos vagyok abban hogy énekelnek”. |
|

Kaplonyi Pater Szabó Dömjén vegyeskar névfelvételével kapcsolatos
írás itt .