 |
Szeptember 25-én és 26-án mintegy 71 országból több mint 30 ezer fiatal gyűlt össze Rómában a sassellói fiatal lány boldoggáavatására. A vasárnapi hálaadó szentmisét Tarcisio Bertone bíboros vezette a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, 2 bíboros, 15 püspök és 200 pap koncelebrálásával.
|
Beszédében a bíboros elsősorban a fiatalokhoz fordult: „Részvételetek azt mutatja, hogy átvettétek Chiara Lucétől a stafétát, amiről életének utolsó napjaiban beszélt édesanyjának, aki ott volt mellette: »A fiatalok a jövő. Látod, én már nem tudok futni, de át szeretném adni nekik a fáklyát, ahogy az Olimpián szokás. Egy életük van, és azt megéri jól leélni«”.
„Életének alapja elsősorban az Isten szeretetébe vetett szilárd és kitartó hit volt, amely a felebarát iránti szeretetben tükröződött. Élettörténete egy örömmel, érdeklődéssel és egészséges barátságokkal teli életről tesz tanúságot, és azt jelzi, hogy a keresztény élet kívánalmai nem állnak szemben a boldogság utáni természetes vággyal. Éppen ellenkezőleg! Olyan életről van szó, melynek lényegi eleme a szeretet.”
A bíboros a papírokat félretéve így folytatta: „Szeretném aláhúzni az egészséges barátságok jelentőségét. Don Bosco egészséges barátságok építésére hívta a fiatalokat, hogy lelki barátaink legyenek – jó gyóntató, a jó lelki vezető –, és kerüljék a rossz barátságokat!”
„Chiara fiatal kori keresztény érettségének láttán tegyük fel a kérdést – mondta a bíboros, hogy vajon milyen tényezők alakították őt.” Kiemelte családját, amely „tökéletesen megvalósította nevelői feladatát.” A jelenlévő szülőkhöz, akik nemsokára 50. házassági évfordulójukat ünneplik, így fordult: „Külön szeretettel köszöntöm őket és köszönöm nekik, hogy közreműködésükkel az egyház egy igazi kincset kapott ajándékba, az életszentség drágagyöngyét.”
„Segítette Chiarát az őt körülvevő egyházi közösség, és világi környe¬zete is. Sok polgármester is jelen van itt. Szeretném, ha nagy hangsúlyt fektetnének a társadalmi környezetre, hogy az formáló erejű környezet legyen” – fordult hozzájuk Tarcisio Bertone.
Chiara életében nagyon fontos szerepe volt a Fokoláre Mozgalomnak, amelynek találkozóin kilenc éves korától kezdett részt venni. „Ennek keretében egyre mélyebb közösségi tapasztalatra tett szert a keresztény életben Chiara Lubich karizmája, az egység lelkisége szerint.”
„Ezt olvashatjuk egyik levelében: »Új fényben fedeztem fel az evangéliumot. […]. Most azt szeretném, hogy ez a csodálatos könyv legyen az életem egyetlen célja. Nem szeretnék, és nem is maradhatok analfabéta egy ilyen különleges üzenettel szemben«. Ezt mondjuk és kiáltjuk a fiataloknak, és persze a felnőtteknek is: Ne maradjatok analfabéták! – ahogy Chiara üzenete szól.”
Betegsége közel két évig tartott. „Gyakran ismételte: »Nem fogok meggyógyulni, ezt megértettem: Isten akaratát kell tennem, és kész vagyok rá, hogy megtegyem«. Az utolsó szavai: »Mama, légy boldog, mert én az vagyok! «”
„Csak hálával és csodálattal tekinthetünk arra az ajándékra, amit Chiara Luce Badano jelent számunkra és az egész egyház számára. Tanúságtételén keresztül Isten arra késztet, főként benneteket, fiatalokat, hogy soha ne fojtsátok el magatokban azt a fiatalos vágyat, hogy életetek több legyen, a – sokszor persze helyes igények közt leélt – mindennapiságnál; hogy életetek távlatokat kapjon, teljes szépsé¬get, és képesek legyetek arra az egyetemes szeretetre, melyet Isten pecsételt az ember természetébe, amikor saját képmására megalkotta őt (vö. Üzenet a 2011-es XXVI. Ifjúsági Világtalálkozóra, 2010. augusztus 6., 1. ).”
„Beszédem végére egy meglepetést tartogattam, ami biztosan tetszeni fog nektek. A nagy-britanniai utazásból visszafelé jövet a Szentatya mellett ültem a repülőn, és Chiara Luce Badanóról beszélgettünk. Azt mondta, hogy ez a boldog olyan példakép, akinek az értékét ki kell hangsúlyoznunk a fiataloknak. Aztán, mivel tudott erről a hálaadó szentmiséről, amit ma itt ezen a csodálatos helyen, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bemutatok, megkért, hogy adjam át nektek üdvözletét és áldását.”
A beszédet teljes terjedelmében a kapcsolódó fájlban olvashatják.
Tarcisio Bertone bíboros államtitkár homíliája
Hálaadó szentmise Chiara Badano boldoggáavatásáért
Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, 2010. szeptember 26.
Kedves Barátaim!
Engedjétek meg, hogy elsősorban a jelenlévő sok fiatalhoz forduljak. Részvételetek azt mutatja, hogy átvettétek Chiara Lucétől a stafétát, amiről életének utolsó napjaiban beszélt édesanyjának, aki ott volt mellette: „A fiatalok a jövő. Látod, én már nem tudok futni, de át szeretném adni nekik a fáklyát, ahogy az Olimpián szokás. Egy életük van, és azt megéri jól leélni”.
Ez a vágy elevenen visszhangozza II. János Pál pápa szavait, ugyanis 1990. augusztusában így fordult a fiatalokhoz: „Ma is ismétlem nektek, amit Santiago de Compostelában mondtam: Fiatalok, ne féljetek szentnek lenni!” Aztán: “Repüljetek a magasba, legyetek azok között, akik Isten fiaihoz méltó célokra törekszenek. Dicsőítsétek Istent az életetekkel!” (Üzenet a VI. Ifjúsági Világtalálkozóra, 1990. augusztus 15.)
1990. október 7-én, mindössze két hónappal a pápa felhívása után, Chiara tizennyolc évesen befutott a célba.
Ebben a szentmisében hálát adunk Istennek boldoggáavatása ajándékáért, és mélységes örömmel fejezzük ki hálánkat az új boldog¬nak, amiért olyan nagylelkűen működött együtt az isteni kegyelemmel, hogy az egyház csodálatraméltó példaképnek állítja őt elénk.
Az imént elhangzott evangéliumi részt hallgatva kétségtelen, hogy Chiara Badano élete éppen az ellenkezője a lakmározó gazdag ember helytelen magatartásának, amely az élvhajhászok evilági viselkedésmódjára hasonlít, amint önzésükben megalázzák a felebarátot. Egyedül csak a földi örömök érdeklik őket. Szánalmas életükben nincs helye Istennek, de az embert nemesítő erkölcsi lelkiismeretnek és a hiteles értékeknek sem. Sajnos sokan önzésben eltöltendő időnek tekintik az életet, és nem törődnek annak a társadalmi együttélésre kiható negatív következményeivel.
„Te azonban, Isten embere – szólít fel Szent Pál apostol Timóteushoz írt levele – menekülj ezektől! Törekedjél inkább igazságos lelkület¬re, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a jó harcot, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást…” (1Tim 6,11-13).
Nem könnyű választás ma elfogadni a keresztény hit kihívását, egy olyan kulturális és társadalmi közegben, ahol vallási közömbösség és erkölcsi relativizmus uralkodik. Ennek ellenére elképzelhető, hogy sokan változtatnak életstílusukon, ha igazán hiteles és önzetlen példá¬kat látnak, akik az önátadás igazi és mély öröméről tesznek tanúságot. Chiara Badano az egyik ilyen ragyogó példa, és most szeretnék aláhúzni néhány olyan mozzanatot az életéből, amelyek lelki útját jellemezték.
Életének alapja elsősorban az Isten szeretetébe vetett szilárd és kitartó hit volt, amely a felebarát iránti szeretetben tükröződött. Élettörténete egy örömmel, érdeklődéssel és egészséges barátságokkal teli életről tesz tanúságot, és azt jelzi, hogy a keresztény élet kívánalmai nem állnak szemben a boldogság utáni természetes vággyal. Éppen ellenkezőleg! Olyan életről van szó, melynek lényegi eleme a szeretet, mivel a keresztény Isten-képet, és ebből következően az ember-képet és az ember történelemben bejárt útját tükrözi: „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad” (1Jn 4,16). Aki rábízza magát Isten szeretetére és abban a bizonyosságban halad előre, hogy gondviselésének rendelkezései biztosítják a legmegfelelőbben a teljes és maradandó javakat, az mély békét tapasztal az élet legsúlyosabb próbatételei megpróbáltatásai közepette is.
Isten szeretetébe vetett hitének köszönhetően Chiara magasba tudott repülni a megpróbáltatás idején, és elérte azt a „magassági szintet”, amiről II. János Pál pápa beszélt. Felemelkedett abba a magasságba, ahol a keresztény remény világossága ragyog. „Mama, bízzál Istenben, és ezzel mindent megtettél” – mondta édesanyjának, hogy megvigasztalja, amikor már közelgett az elszakadás pillanata.
Chiara fiatal kori keresztény érettségének láttán tegyük fel a kérdést, hogy vajon milyen tényezők alakították őt.
Elsősorban a családja, amely tökéletesen megvalósította nevelői feladatát. Itt vannak velünk Chiara szülei, édesanyja, Maria Teresa, és édesapja, Ruggero, nemsokára 50. házassági évfordulójukat ünneplik. Külön szeretettel köszöntöm őket és köszönöm nekik, hogy közreműködésükkel az egyház egy igazi kincset kapott ajándékba, az életszentség drágagyöngyét.
Segítette Chiarát az őt körülvevő egyházi közösség és világi környe¬zete is. Megtanulta, hogy Isten jóságát csodálja a természetben, hogy felfedezze Jézus szeretetét, Jézus életének eseményeit. A példa¬be¬szédeken keresztül megtanulta, hogyan nyerje el tetszését, és ho¬gyan növekedjen a vele való barátságban. Főként pedig azt tanulta meg, hogy hallgasson a lelkiismerete hangjára, hogy engedelmes le¬gyen, tisztelje az embereket és hasznossá váljon a felebarát számára.
Ezért köszönetet kell mondanom Livio Maritano püspök úrnak, aki Acqui Terme Egyházmegye főpásztora volt azokban az években, amikor Chiara Badano életszentségre vezető útjának végére ért. Szívből üdvözlöm Pier Giorgio Micchiardit, a jelenlegi püspököt, aki őrzi és továbbadja Chiara Badano örökségét. Nagyszerű munkát végeztek a boldoggáavatási bizottság tagjai is, akik gondosan összegyűjtötték a sok tanúságtételt, és végigvitték az eljárást egészen a mostani boldoggáavatásig.
Örömmel szereztem tudomást róla, hogy jelen van Sassello polgármestere is, akit a többi társadalmi vezetővel együtt köszöntök. Természetesen nagy büszkeségre ad okot, hogy elismerték városotok gyermekének erényeit, ugyanakkor mély keresztény gyökerekre is vall, hiszen ebből fakadnak a város lakóiban élő legnemesebb emberi értékek.
Chiara Badano történetében és fejlődésében jelentős szerepet játszott a Fokoláre Mozgalom. Örömmel üdvözlöm a mozgalom elnö¬két, Maria Vocét, a fokolariniket, a geneket, akik az egész világon - és nem csak itt Rómában - a boldognak nyilvánított fiatal barátnőjüket ünneplik.
Chiara kilenc éves korától kezdett részt venni a Fokoláre Mozgalom találkozóin. Ennek keretében egyre mélyebb közösségi tapasztalatra tett szert a keresztény életben Chiara Lubich karizmája, az egység lelkisége szerint, és a Mozgalom apostoli céljainak megvalósítására törekedett. Életének „szent utazásán” más genekkel együtt megtanulta elmélyíteni Istennel személyes kapcsolatát: egyre nagyobb összeszedettségben imádkozott, lehetőleg mindennap részt vett a szentmisén, áldozott, és ápolta a Szűzanya iránti szeretetét. Chiara így megtapasztalta, hogy Jézus követéséhez nélkülözhetetlen a kegyelem közbelépése. Ha szeretetet akarunk ajándékozni, azt nekünk is ajándékként kell kapnunk. Ahhoz, hogy forrás legyünk mások számára, az eredeti forrásból, Jézus Krisztusból kell táplálkoznunk.
Chiara Badano rendszeresen levelezett a Fokoláre Mozgalom alapítójával, olyannyira, hogy – amint mindannyian tudjátok – kérésére Chiara Lubich egy új nevet is adott neki: Luce [fény]. Ebből a le¬ve¬le¬zésből látható, hogy a fiatal Chiara Luce hogyan értette meg egy¬re jobban Isten igéjét. Ezt olvashatjuk egyik levelében: „Új fényben fe¬dez-tem fel az evangéliumot. […]. Most azt szeretném, hogy ez a csodá¬la¬tos könyv legyen az életem egyetlen célja. Nem szeretnék, és nem is maradhatok analfabéta egy ilyen különleges üzenettel szemben.”
Azt is láthatjuk, hogy különös szeretet ébredt benne Jézus iránt, aki szenvedésének pillanatában azt kiáltja a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Chiara Lubich ugyanis elmagyarázta az olyan korú gyerekeknek, mint Chiara Luce, hogy „a gen [minden] fájdalomban óriási lehetőséget lát: azt, hogy hasonló lehet az elhagyott Jézushoz és felajánlhatja neki fájdalmát […]. Ha az elhagyott Jézus valóban érzi, hogy szeretitek Őt, tudja, hogy hogyan viszonozza nektek: új örömmel tölt el benneteket, hogy ezt az örömet aztán továbbadjátok mindenkinek. Sőt: Ő szentté is tesz benneteket… Bátorság, genek! Árasszuk el szentekkel a világot” (Chiara Lubich beszéde a nemzetközi gen3 kongresszuson, 1972. június). Ő ezt válaszolta: „Felfedeztem, hogy az elhagyott Jézus az Istennel való egység kulcsa, és Jegyesemnek akarom választani Őt: fel akarok készülni a jövetelére”.
Chiara fénnyel és szeretettel teli légkörben növekedett, mely képessé tette őt arra, hogy áldozatokat hozzon, és pillanatról pillanatra az Úr akaratát élje. Így érkezett el a legnehezebb, a tragikus próbatétel pillanata: a diagnózis, hogy áttétes csontrák van. Chiara még be sem töltötte tizennyolcadik életévét, amikor azzal találta szembe magát, hogy dédelgetett tervei szertefoszlanak, épphogy megkezdett tevékenységei leáldoznak, mégis szilárdan meg volt győződve arról, hogy Isten hűséges marad: továbbra is szereti őt, és tudja, mire van szüksége. Chiara lelkét ebben a helyzetben is bizalom töltötte el és továbbra is határozottan arra törekedett, hogy mindig Isten akaratát teljesítse. Gyakran ismételte: »Nem fogok meggyógyulni, ezt megértettem: Isten akaratát kell tennem, és kész vagyok rá, hogy megtegyem«. Ezt az elhatározását betegsége minden szakaszában megerősítette: »Ha te akarod, Jézus, én is akarom!« Chiara a fájdalom minden rezzenését újból és újból felajánlotta a szüleiért, a barátaiért, az egyház fiatalokért végzett szolgálatáért, a pápáért, a compostelai Ifjúsági Világtalálkozóért.
Gen barátai ott voltak mellette, hogy imájukkal segítsék folytonos felajánlását. Ezt írja nekik: „Erősen érzem az egységeteket, felajánlásaitokat, imáitokat. Ezért újult erővel tudok törekedni az életszentségre, és pillanatról pillanatra meg tudom újítani az igenemet.” (levél a geneknek, 1989. október 4.)
Hosszú ideig tartott a betegsége: az első műtéttől, 1989. febru¬árjától 1990. októberéig. Ez idő alatt szüntelenül követte a megfeszített és elhagyott Jézust, akit – a teljes önátadás késztetésére válaszolva – megtanult „Jegyesem”-nek szólítani. „Persze, nem hiányoz¬nak az alkalmak, hogy átöleljem a Jegyesemet” – írta. A Jegyessel való nagy találkozás közeledtével Chiarában egyre fokozó¬dott a mennyország utáni vágy. Isten mintegy az eljövendő öröm elő¬vé¬te¬lezéseként egyedülálló módon részesítette őt a Vele való egység¬ben. Ő maga utalt erre nagy egyszerűséggel: „Nem tudjátok elképzelni, milyen most a kapcsolatom Jézussal”. Majd hozzáfűzte: „Úgy töltöm a napjaimat, hogy minden csupa csend és szemlélődés… Érzem, hogy egy ragyogó terv ölel körül, mely lassanként tárul fel előttem”.
Majd elérkezett 1990. október 7. Az utolsó szavai: „Mama, légy boldog, mert én az vagyok!”
Chiara Badano példakép volt, és ma is az. Megvalósítja és bemutatja XVI. Benedek pápa szavainak lényegét, melyekkel a fiatalokhoz fordult a 2011-es madridi Ifjúsági Világtalálkozót előkészítő üzenetében: „Kedves barátaim, a kereszt gyakran félelemmel tölt el bennünket, mert úgy tűnik, mintha az élet tagadása lenne. De nem így van, épp ellenkezőleg! A kereszt Isten „igenje” az embernek, szeretetének legfőbb kifejeződése és az örök élet forrása. Ugyanis Jézus kereszten kitárt szívéből áradt ki az az isteni élet, amely mindig rendelkezésére áll azoknak, akik készek tekintetüket a megfeszítettre emelni. Tehát, nem tehetek mást, minthogy meghívjalak titeket, hogy fogadjátok el Jézus keresztjét, Isten szeretetének jelét, mint az új élet forrását.”
Csak hálával és csodálattal tekinthetünk arra az ajándékra, amit Chiara Luce Badano jelent számunkra és az egész egyház számára. Tanúságtételén keresztül Isten arra késztet, főként benneteket, fiatalokat, hogy soha ne fojtsátok el magatokban azt a fiatalos vágyat, hogy életetek több legyen, a – sokszor persze helyes igények közt leélt – mindennapiságnál; hogy életetek távlatokat kapjon, teljes szépsé¬get, és képesek legyetek arra az egyetemes szeretetre, melyet Isten pecsételt az ember természetébe, amikor saját képmására megalkotta őt (vö. Üzenet a 2011-es XXVI. Ifjúsági Világtalálkozóra, 2010. augusztus 6., 1.).
Beszédem végére egy meglepetést tartogattam, ami biztosan tetszeni fog nektek. A nagy-britanniai utazásból visszafelé jövet a Szentatya mellett ültem a repülőn, és Chiara Luce Badanóról beszélgettünk. Azt mondta, hogy ez a boldog olyan példakép, akinek az értékét ki kell hangsúlyoznunk a fiataloknak. Aztán, mivel tudott erről a hálaadó szentmiséről, amit ma itt ezen a csodálatos helyen, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bemutatok, megkért, hogy adjam át nektek üdvözletét és áldását. Az üdvözletet nemsokára meghallhatjuk az Úrangyala-imádság során.
Azt szeretném még mondani a fiataloknak, hogy a pápa vár benneteket a madridi Ifjúsági Világtalálkozón.
|
