Kaplonyi barátok

Pax et bonum! - Áldás, békesség!

Felső panel
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok
  • Kaplonyi barátok

Gondolatok, idézetek

„Leghitelesebb tanúságtételüket mindig a kereszt fogja megjelölni. A kereszt Isten katedrája, széke a világban. Krisztus a kereszten adta a legnagyobb tanítást az emberiségnek: ’Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást’.”
(II. János Pál)

Hírfolyam

Ferences Félóra 49
Liturgikus Naptár, Február
Liturgikus Naptár Január
Tevékenység 2011
Szent Imre

Bejelentkező űrlap



Ministránsok PDF Nyomtat Email
A KAPLONYI MINISTRÁNSOKRÓL!

A kaplonyi plébániai közösség jelenleg két templommal rendelkezik. Az első a Szent Antal plébániatemplom a második pedig a Szent József templom.
Községünkben évek hosszú sora óta csak fiúk ministrálnak… Jelenleg 47 ministráns teljesít szolgálatot az oltár körül.
thumb_ministransok

A ministránsok csoportokra vannak felosztva és minden héten más, és más csoport kerül sorra szolgálatot teljesíteni. 3 csoport a Szent Antal templomban működik, míg a Szent József templomban 4 csoport van.
Minden ministráns csoportnak van egy nagyobb ministráns csoportvezetője.
A ministráns csoportok név szerint a következők:
Szent Antal templom csoportjai:
1.) „Szent Antal” csoport: 4 ministráns
2.) „Néri Szent Fülöp” csoport: 6 ministráns
3.) „Vértanú Szent Tarziciusz” csoport: 7 ministráns.
thumb_mark_minister
Szent József templom csoportjai:
1.) „Szent Benedek” csoport: 7 ministráns
2.) „Szent Péter” csoport: 6 ministráns
3.) „Szolgáló Szent Tarziciusz” csoport: 9 ministráns
4.) „Totus Tuus! – Egészen a Tied!” csoport: 8 ministráns

A ministránsok időnként különböző tevékenységeken vehetnek részt: -ministráns találkozókon, amik megrendezésre kerülnek a környező falvakon, a közeli városokban, vagy megyei ministránstalálkozón, de akár Rómában is.
-ministráns akadémián, ahol képezhetik magukat, megismerkedhetnek más ministránsokkal és tapasztalatot is cserélhetnek.
-„ministránsfoci” akár csoportok között vagy más falvak ministránsaival thumb_ministransok3

Szeretnénk még bevezetni "ministráns órákat". Ezeken az órákon szeretnénk tanítani a kisebb ministránsokat arra, hogy igazából mi is a ministrálás és, hogy miről is szól, megtanítani, hogy melyik tárgyat mire is használjuk... az évközi színes naptár segítségével megtanulhatják, hogy az egyházi év különböző alkalmain milyen a liturgikus szín.

A ministránsok Tízparancsolata:
1. Ha az oltár előtt állsz,
Nem a papnak ministrálsz.
Jézusunk van ott jelen,
Ő figyel rád szüntelen.

2. Magadat hát szedd össze,
Kezed-lábad tedd össze.
Gyorsan járni nem szabad,
Jó ministráns nem szalad.

3. Mindent megfontolva tégy,
Szeleburdi sose légy.
Ne lépj oldalt, se hátra,
Rá ne lépj a ruhára.

4. Felfelé lépj jobb lábbal,
Utána csak bal lábbal.
Ha fordulsz, ne légy háttal,
Se papnak, se oltárnak.

csoportkep_tibi_primiciajan 5. Hogyha ketten fordultok,
Szembe nézzen arcotok.
Ne bámulj!...Vigyázban állj,
társadnak ne dirigálj.
6. Ne lógasd a kezedet,
Meg ne mozdítsd a fejed.
Ha nézni kell oldalra,
Szemed fordítsd csak arra.


7. Társadra nyugodtan várj,
Egyszerre lépj, térden állj.
Irányít a legelső,
Mindig csal a jobb belső.

8. Halkan csengess, ügyesen,
Sekrestyében csend legyen.
Ne ugrálj és ne mászkálj,
Egyhelyben ülj, csendben várj.

9. Szöveged tudd pontosan,
Mondd jól, szépen, hangosan.
Hadd mondják az emberek:
Jó ministráns a gyerek.

10. Ha mindnyájan így teszünk,
akkor mindig mi leszünk
Isten előtt kedvesek,
Messze földön híresek.

Tilinger Zoltán öreg ministáns

November 4. ministráns találkozó résztvevői a Szt. Antal templomnál:

szt_antal_templom_ministransainak_masik_resze_erik_tvvel szt_antal_templom_csapatanak_nagy_resze szt_antal_templom_ministransainak_egyresze
 
 

Prédikációk e-mailben





Szavazások

Szeretnénk megtudni, hogy gyereke, unokája keresztnevének megválasztásakor mit tart fontosnak?